A díj kitüntetettjei

2012. Shigekazu Nagata

Shigekazu Nagata professzor eredményei mérföldkövet jelentenek a sejthalál program –apoptózis - megértésében. A sejtfelszíni molekulacsaládok egyikeként azonosította azokat a sejthalál receptorokat, amelyek aktiválásával a sejtek szabályozott elhalásra késztethetők. Kutatásai alapján lehetővé vált új terápiás stratégiák kidolgozása számos daganatos megbetegedés kezelésében.

Nagata professzor azt vizsgálta, hogyan lehetne az immunrendszer tumor ellenes aktivitását elindítani, és ennek során keletkeznek-e a daganatsejtek ellen antitestek.

E célból egereket daganatsejtek kivonatával oltott be, majd izolálta a kísérleti állatok összes B sejtjét, azaz az immunrendszer nagy mennyiségű specifikus ellenanyag termelésére képes sejtjeit. Azt találta, hogy ezen sejtek mindegyike más-más ellenanyagot termel válaszként.

Az ellenanyag termelő sejteket tovább tenyésztette, és vizsgálta az általuk termelt ellenanyagok daganatölő hatását. Két év kitartó munkája eredményeként talált egyetlen olyan ellenanyagot közöttük, amely tenyésztőedényben hatékonyan ölte meg a daganatsejteket. Ezt az ellenanyagot visszajuttatta az egerekbe. Az ellenanyag azonban nemcsak a daganatsejteket, hanem az állatokat is elpusztította néhány órán belül.

Ezeknek, az egereket órákon belül elpusztító antitesteknek a segítségével azonosította a számos sejt felszínén megtalálható egyik fehérjecsalád azon tagját, amely képes a sejthalál program elindítására mind egészséges, mind daganatos és vírussal fertőzött sejtekben.

A természetes sejthalál, az apoptózis genetikailag kódolt folyamat. Egészséges felnőtt szervezetben naponta 600 milliárd sejt pusztul és tűnik el szinte nyomtalanul. A sejtek folyamatosan halnak el és pótlódnak. Daganatok képződnek, ha az elhalásra ítélt sejtek nem pusztulnak el. Mai ismereteink szerint nincs olyan rosszindulatú daganat, amelynek kialakulásában ne az elhalás képességének elvesztése lenne az egyik meghatározó esemény.

Ezért Shigekazu Nagata professzor eredményei kiemelkedő jelentőségűek a sejthalál program kutatása területén, hiszen alapvetően járultak hozzá, hogy megértsük a sejthalál program egyedfejlődésben, a szövetek egyensúlyának fenntartásában, a vírusokkal és a daganatokkal szemben történő védekezésben betöltött szerepét. Az eredmények alapján lehetővé vált új terápiás stratégiák kidolgozása daganatok kezelésében.

Shigekazu Nagata professzor Japánban született, és tudományos kutatómunkáját is főleg ott végezte 4 év Zürichben töltött posztdoktorális periódus kivételével. Tudományos pályáját a Tokiói Egyetemen kezdte, majd az Osakai Egyetemre került több fakultás kutató professzoraként és több intézet vezetőjeként. 2007 óta a Kyotói Orvosi Egyetem Orvosi Kémiai Intézetének igazgatója.

2011. Sir Salvador Moncada

Sir Salvador Moncada professzor mutatta ki elsőként, hogy az élő sejtek nitrogén monoxidot szabadítanak fel. A felismerés hatására világszerte eredményes kutatómunka indult el. Ma már közismert, hogy a nitrogén monoxid az egyik legfontosabb jel, ami elindítja azt a biokémiai eseménysort, amelynek eredményeként az erek kitágulnak, s ezáltal a vérnyomás csökken, így a nitrogén monoxid a vérnyomás szabályozásának egyik meghatározó eleme.

Hosszú ideje használják hatásosan a nitroglicerint az angina pectoris nevű, súlyos tünetekkel járó koszorúér megbetegedés kezelésére, azonban tudományos rejtély maradt az anyag hatásmechanizmusa, mígnem Moncada professzor kimutatta, hogy az érfalban termelődő nitrogén monoxid gáz az érfal ellazításával csökkenti a vérnyomást, javítja a keringést. Ezzel megoldotta a 100 éves talányt: a nitroglicerin azáltal fejti ki kedvező hatását a szervezetben, hogy nitrogén monoxiddá alakul, s ezzel magyarázható a koszorúereket jótékonyan tágító terápiás hatása, az hogy a betegek percek alatt megkönnyebbülnek a nyelv alá helyezett tablettáktól. A 80-as években felfedezte, hogy az úgynevezett endothel relaxáló faktor azonos a nitrogén monoxiddal, majd azonosította azt az enzimet is, ami előállítja ezt a molekulát. Ma már az orvosi gyakorlatban is általánosan elterjedt a használata, többek között a koraszülött gyermekek tüdejének kezelésben, szív-érrendszeri problémák, tüdő- valamint daganatos megbetegedések, impotencia gyógyításában, alkalmazzák sokkterápiában és diagnosztikus eszközként is. Így vált a korábban levegőszennyező hatásáról ismert egyszerű kétatomos gáz igazi tudományos szenzációvá, olyannyira, hogy a nitrogén monoxidot a tudományos világ egyik vezető szakfolyóirata, a Science magazin az év molekulájának választotta 1992-ben.

Moncada professzor sokrétű munkásságának jelentős állomása a véralvadás mechanizmusának feltárása. Felismerte, hogy a véralvadás egyik kulcsenzime a tromboxán szintetáz, és kimutatta, hogy a prosztaciklinnek alvadásgátló hatása van. Kutatásai hozzájárultak a tromboxán A2 és a prosztaciklin egymást kiegyensúlyozó hatásának a megismeréséhez, ezzel az érösszehúzódás és értágulás mechanizmusának megértéséhez. Ezek a kutatások is több alapvető fontosságú gyógyszercsalád kifejlesztését indították el. Számos epilepszia, migrén és malária kezelésére használt készítmény kötődik a nevéhez. Moncada professzor kutatásai az utóbbi években új területekre vezettek, a sejtosztódás és anyagcsere koordinációjának hátterében álló szabályozási folyamatokat tárt fel.

Sir Salvador Moncada 1944-ben született Hondurason, Tegucigalpában. 1970-ben az El Salvadori Egyetemen vette át általános orvosi diplomáját. 1973-ban a University of London's Royal College of Surgeons-ben PhD fokozatot kapott, majd a tudományok doktora fokozatot is megszerezte a Londoni Egyetemen. Korábban a Wellcome Research Laboratories kutatási igazgatója volt, jelenleg pedig a Wolfson Institute for Biomedical Research (UCL) igazgatója.

A kutatók legfontosabb eredményességi mutatója, a munkáira érkezett tudományos hivatkozások száma alapján Sir Salvador Moncada Európa első számú, és a világ második helyen jegyzett élettudományi kutatója. Több mint 740 közlemény, 120 ezer hivatkozás fémjelzi munkáját. Számos megtisztelő cím és nemzetközi kitüntetés birtokosa, tagja az angol Royal Society-nek, valamint az USA tudományos akadémiájának. Érdemei elismeréseként 2010-ben lovaggá ütötték.

2010. Prof. Yosef Yarden, az izraeli Weizmann Intézet rákkutatója

Prof. Yosef Yarden tudományos tevékenységének középpontjában a növekedési faktornak hívott hormonszerű molekulák tanulmányozása áll. Aktívan járult hozzá annak felderítéséhez, hogy milyen szerepet játszanak a növekedési faktorok a rákos sejtek kialakulásában. Úttörő szerepe van számos növekedés faktor és receptoraik felfedezésében. Kimutatta, hogy a receptorok először összekapcsolódnak (dimerizálódnak), majd aktivizálódnak és jelátviteli folyamatokat indítanak be. Túlzott aktivitásuk tumoros elváltozásokhoz (transzformációhoz) vezethet. Részt vett olyan antitestek kifejlesztésében (pl. Herceptin, omnitarg) amelyek a növekedési faktorok receptoraihoz kötődve gátolják a receptorok összekapcsolódását (dimerizációját), s így a rákos sejtek működését. Javaslatai alapján egyes antitesteket kombinációban használnak, amivel nagyobb tumor-ellenes hatást lehet elérni. Kutatási eredményei hozzájárultak hatékony terápiás eljárások, gyógyszerek kifejlesztéséhez. Több olyan gyógyszert használnak ma a klinikai gyakorlatban (Herceptin, omnitarg, kináz gátlók), amelynek kifejlesztésében aktív szerepet vállalt. Jelenleg is több gyógyszergyár tudományos tanácsában tevékenykedik.

Prof. Yosef Yarden 1952-ben született Izraelben. Ph.D. fokozatát a Weizmann Intézetben Egyetemen szerezte 1985-ben, majd 1985-1989 között az Egyesült Államokban dolgozott. Először a Genentech Laboratóriumában San Franciscoban, majd Cambridge-ben az MIT-n, (Massachusetts Institue for Technology). 1989-ben alakította meg önálló csoportját a Rehevot-i Weizmann Intézetben. Jelenleg a Weizmann Intézet graduális képzését átfogó Feinberg iskola dékánja. Korábban a Weizmann Intézet tudományos elnökhelyetteseként is dolgozott. Tagja az Izraeli Tudományos Akadémiának, az Európai Molekuláris Biológiai Szervezetnek. Számos jelentős nemzetközi kitüntetés birtokosa, többek között a Somech Sachs Díjnak Kémiából, Lombroso Díjnak Rák Kutatásért, TEVA Díjnak, Amerikai Rákkutató Intézet MERIT Díjának, és az EMET Díjnak. Tudományos munkásságát több mint 270 nemzetközi folyóiratban megjelent közlemény fémjelzi, ezekre a publikációkra több mint 31 000 hivatkozást kapott. A kutatók nemzetközi elismertségét jelző Hirsch-indexe (88) is a világ legjobb kutatói közé helyezi.

2009. Prof. Axel Ullrich, világhírű rákkutató

A világhírű rákkutató, Prof. Axel Ullrich, a melltumorok gyógyítására használt rákellenes gyógyszer felfedezője kapta meg 2009. december 11-én a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért díjat, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma által alapított nemzetközi kitüntetést. Az elismert szakember az első biotechnológiai gyógyszer előállítója, aki úttörő módon a világon elsőként alkalmazta kutatásai során a géntechnológia eredményeit.
A Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetés az orvostudományi kutatások fejlődéséhez kiemelkedően hozzájáruló kutatókat kívánja elismerni. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma által alapított 10.000 euró összegű díjat minden évben olyan nemzetközileg elismert kutató, vagy kutatócsoport kapja, akinek a munkája lényeges előrehaladást eredményezett a molekuláris orvostudomány területén.

Az idei díjazott, Prof. Axel Ullrich tudományos érdeklődésének középpontjában a jelátviteli folyamatok tanulmányozása áll, munkáiban a normál sejtek működésének megértése mellett azokat az elváltozásokat kutatja, amelyek az emberi betegségeket okozhatják. Az elismert szakember a világon elsőként kezdte felhasználni kutatásai során a géntechnológia eredményeit. A rákkutató vezetésével dolgozták ki az első biotechnológiai gyógyszer, a Humulin elnevezésű humán inzulin géntechnológiai előállítását. Másik jelentős felfedezése a Herceptin, mely az első olyan hatékony rákellenes gyógyszer, amelyet bizonyos melltumorok gyógyítására világszerte használnak, tájékoztatott Dr. Paragh György egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum elnöke. A professzor legújabb kutatómunkája egy széles spektrumú rákellenes gyógyszer kifejlesztésére irányul.

Axel Ullrich professzorról
Prof. Axel Ullrich a München melletti Max Planck Molekuláris Biológiai Intézet igazgatója, tagja a Német és az Amerikai Tudományos Akadémiának, az Európai Molekuláris Biológiai Szervezetnek, több egyetem díszdoktora. Számos jelentős nemzetközi kitüntetésnek, többek között a Robert Koch Díjnak, az Amerikai Rákkutató Társaság Nagydíjának és a Dr. Paul Janssen díjnak is birtokosa. Az egyik legtöbbet hivatkozott kutató: a nemzetközi elismertséget jelző Hirsch-index alapján a világ tíz legjobbja közé tartozik. Prof. Axel Ullrich számos biotechnológiai céget alapított, és több gyógyszeripari termék kidolgozásában részt vett. Jelenleg is több gyógyszergyár tudományos tanácsában tevékenykedik.

2008. Bruce M. Spiegelman, Harvard Egyetem, USA

Dr. Bruce Spiegelman, az anyagcserezavarok kutatása terén kiemelkedő eredményeket elért harvardi professzornak ítélték oda a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma által alapított rangos kitüntetést a DE OEC professzorai. A „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” nemzetközi díjat, minden évben az orvostudományi kutatások fejlődéséhez jelentősen hozzájáruló kutató nyerheti el. A zsírsejtek kialakulását, a zsírszövet fejlődését, valamint a cukor- és zsírháztartás zavarait vizsgáló professzor kutatásai nagymértékben hozzájárultak a ma már népbetegségnek számító elhízás, cukorbetegség és más anyagcsere-betegségek megértéséhez és azok gyógyításához.

Dr. Bruce Spiegelman, a Harvard Egyetem professzora munkája során számos, a zsírsejtek kialakulását és funkcióit szabályozó kulcsfontosságú molekulát fedezett fel, ami elősegítette a zsírsejtek működésének megismerését és olyan, az anyagcserezavarokkal kapcsolatos betegségek terápiáját, mint az elhízás vagy a cukorbetegség.

A professzor a 90-es években azonosította többek között azt az élethez is alapvetően fontos fehérjemolekulát (PPAR), ami elengedhetetlen a zsírsejtek kialakulásához és ahhoz, hogy azok zsírt raktározhassanak el. Kutatásai során feltérképezte továbbá a zsírsejtek kialakulásának molekuláris útvonalait, amivel megteremtette a lehetőséget a zsírsejt-kialakulás gyógyszeres befolyásolására. Mindez új gyógyszerkutatási irányokat indított el és olyan, a klinikumban ma már rendszeresen használt gyógyszereket eredményezett, mint például a PPAR aktivátor Rosiglitazone gyógyszer, melyet a kettes típusú cukorbetegség kezelésére használnak – tájékoztatott Dr. Paragh György egyetemi tanár, a DE OEC elnöke.

A későbbiekben olyan fehérjéket is sikerült azonosítania, amelyek az energia-felhasználást, azaz a tápanyag elégetését fokozzák (pl. PGC1). Legutóbbi kutatásai során pedig egy olyan fehérjére is rábukkant, amely a zsírsejtekből izomsejteket képes építeni. Ennek orvosi felhasználása egyelőre még várat magára, azonban terápiás lehetősége már most egyértelmű.

Dr. Bruce Spiegelman kutatásai világszerte ismertek és elismertek mind orvosi, mind civil körökben. Munkásságának köszönhetően ma már másképpen tekintünk a zsírszövetre – tisztában vagyunk vele, hogy a zsírszövet nem "csupán" egy tároló szövet, hanem alapvetően szükséges az életfolyamatok fenntartásához. A professzor kutatói tevékenysége forradalmasította az elhízás, diabétesz és általában az anyagcsere molekuláris történéseinek megismerését és megértését. A „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” kitüntetéssel eddigi munkássága és eredményei előtt tisztelgünk, mondta Dr. Fésüs László akadémikus, a Debreceni Egyetem rektora az ünnepélyes díjátadón 2008. december 4-én.

2007. Alain Fischer, Descartes Egyetem, Franciaország

Dr. Alain Fischer egyetemi tanár, a párizsi Descartes Egyetem gyermekgyógyász immunológus professzora, Európa élenjáró immundeficiencia diagnosztikai, terápiás és kutató központjának vezetője, a Francia Tudományos Akadémia tagja, a Pasteur Intézet elnökhelyettese, a nemzetközileg elismert Descartes díj kitüntetettje.

Fő kutatási területe az emberi immunrendszer fejlődése és működése, a veleszületett immunhiány betegségek molekuláris genetikája és ezen betegségek génterápiás kezelése. Több, korábban nem ismert immunhiány betegséget írt le, elsőként fejlesztett ki olyan génterápiás módszert, amely vírusvektorok alkalmazásával biztosítja súlyos, kezelés nélkül 1- 1,5 éven belül halálhoz vezető betegséggel született immunhiányos csecsemők és kisgyermekek tartós túlélését.

A súlyos immunhiány betegségben szenvedő gyermekek őssejttranszplantációval is eredményesen kezelhetők. Az egyik ilyen betegségben (adenozin dezamináz enzim hiányában), ha nem állt rendelkezésre megfelelő szövetazonosságú donor csontvelő átültetésre, a 90-es évek elején, az USA-ban, alternatív kezelési lehetőségként próbálkoztak azzal, hogy a vérben keringő fehérvérsejtekbe juttattak be géneket. Ezen kezelés eredményét korlátozta, hogy hatása csak addig tartott, amíg a sejtek életben voltak, általában 3-4 hónapig, ezt követően a kezelést ismételni kellett. Az első igazi áttörést Alain Fischer és munkatársai eredményei hozták meg, akik 10, súlyos immunhiány betegségben szenvedő csecsemő csontvelői őssejtjeibe, laboratóriumi körülmények között, vírusvektor segítségével, normális géneket jutattak be, majd az ily módon „genetikailag módosított” őssejteket visszaadták a betegeknek. Fischer és munkatársai eredményei nyomán, több, más immunhiány betegségben kezdődtek el a génterápiás klinikai vizsgálatok. Ezekbe a vizsgálatokba a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma is bekapcsolódott 2006-ban. Egy németországi kollaborációs project keretében megtörtént az első magyarországi, súlyos kombinált immunhiány betegségben (Wiskott-Aldrich 2 szindrómában) szenvedő gyermek génterápiás kezelése, amely látványos javulást eredményezett a gyermek állapotában.

Ma már több, mint 150 veleszületett immunhiány betegség génje ismert, így ezek kezelésében alapvetően fontos szerepet játszhat a génterápia, melynek során a kóros (mutáns) gén helyére normál gént megfelelő vivőanyag (vektor) segítségével bejuttatunk a betegség által érintett szöveti sejtekbe, vagy őssejtekbe. A génterápia a közeljövőben a modern gyógyító orvostudomány egyik legújabb módszereként, számos öröklődő genetikai betegség gyógyítását segítheti elő.

Fischer professzor módszerét számos kutató és gyógyító csoport átvette. Kimagasló kutatási eredményeit jelzi a Science folyóiratban publikált 6, a Nature Genetics-ben publikált 13, és a New England Journal of Medicine-ben publikált 17 közleménye. Eddigi közleményeinek száma 493. Több nemzetközi, szakmai és tudományos társaság vezetőségi tagja. Az egyik legrangosabb nemzetközi folyóirat, a Science magazin szerkesztő bizottságának is tagja.

2006. Ralph M. Steinman, Rockefeller Egyetem, USA

Steinman professzor a New Yorkban található Rockefeller Egyetemen kutat és tanít. Évtizedek óta foglalkozik az immunrendszer egyik legfontosabb, 1973-ban általa felfedezett sejttípusával, annak működésével, és a klinikai gyakorlatban történő alkalmazásának lehetőségével.

Dr. Ralph Steinman 1973-ban Dr. Zavil Cohn-nal együtt tette meg áttörést hozó felfedezését.
Az immunrendszer működésének egyik alaptétele volt már az ötvenes években is, hogy az immunrendszer egyes sejtjei, az ún. lymphociták sajátos és specifikus receptoraikkal felismerik az antigéneket, és azokra immunválasz kifejtésével válaszolnak. Egy fontos kérdés azonban megválaszolatlan maradt évtizedekig: az, hogy hogyan mutatódik be az antigén az immunrendszer sejtjeinek. Melyik az a sejttípus, amely feldolgozza és felszínére „kirakva“ prezentálja a szervezetbe bekerülő kórokozókból származó és egyéb antigéneket? A hatvanas évek végén világossá vált, hogy az antigénre adandó immunválaszhoz addig nem definiált és azonosított sejtek szükségesek, amelyek a lépből származnak, és hasonlóak lehetnek a falósejtekhez, azaz makrofágokhoz. Dr. Steinman megvizsgálta a lépből származó sejteket, és rábukkant egy ritka sejttípusra, amely nyúlványokkal rendelkezik, és igen aktív. A sejtek sajátos alakja miatt nevezte el ezeket dentritikus sejteknek. Steinman professzor ezek után azzal a hipotézissel állt elő, hogy a dentritikus sejtek az immunrendszer kulcsfontosságú sejtjei, és a legfontosabb funkciójuk az antigének felvétele, feldolgozása és bemutatása az immunrendszer sejtjeinek. Ezt az elgondolást hosszú ideig kétkedve fogadták, úgy gondolták, hogy a sejtek kis száma ellentmond annak, hogy meghatározó szerepük legyen az immunrendszer szabályozásában. Dr. Steinman és kollégái azonban bebizonyították, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok, és a dentritikus sejtek valóban karmesterei az immunitásnak. Nemcsak a kórokozókkal szembeni immunválasz szervezésében van ezeknek a sejteknek szerepe, hanem az immunválasz másik oldalának, a sajáttal szembeni toleranciának a kialakításában is. Éppen e kettősség teszi lehetővé, hogy terápiás célokra is felhasználják ezt a sejttípust, például autoimmun betegségek esetében.

Az utóbbi években Dr. Steinman és munkatársai, új vakcinációs eljárások után kutatva annak a problémának a megfejtésén dolgoznak, hogy hogyan használhatók fel a dentritikus sejtek különböző tumorok és vírusok, többek között a HIV elleni immunválasz kiváltásában.

Bár Dr. Steinman még soha nem járt Debrecenben, és nincs közvetlen tudományos kapcsolata egyetemünkkel, felfedezéseit több szinten is hasznosítjuk. Egyrészt alapkutatások folynak a dentritikus sejtek biológiájának jobb megértése érdekében a DE OEC Immunológiai, valamint Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében Dr. Rajnavölgyi Éva, illetve Dr. Nagy László vezetésével, másrészt az egyetemünkön működő Sejtterápia Klinikai Központ Dr. Hunyadi János irányítása alatt éppen a Steinman professzor által felfedezett és alkalmazott módszereket használja tumoros betegek tumorellenes immunválaszának kiváltásával.

Dr Steinman munkássága kitűnő példája annak, hogyan válhat egy alapkutatási felfedezés klinikai jelentőségűvé, és később hogyan hasznosítható a gyógyításban. Különösen figyelemre méltó az, ha valaki, Dr Steinmanhoz hasonlóan, maga tudja e folyamat javát végigvinni.

Rövid életrajz:
Dr. Ralph M. Steinman 1943-ban született Montrealban. Kitüntetéses orvosi diplomáját 1968-ban kapta meg a Harvard Egyetem Orvoskarán. Rezidensi éveit követően 1970-ben a Rockefeller Egyetem munkatársa lett, ahol a Laboratóriumi Sejtfiziológiai és Immunológiai Intézetben tanársegédként, majd adjunktusként, 1988-tól pedig professzorként dolgozik. 1995-ben munkásságáért megkapta a Henry G. Kunkel professzorról elnevezett, magas tudományos kitüntetést. 1998-tól a Chris Browne Immunológiai és Immunbetegségek Központjának igazgatója. Emellett nemzetközileg elismert szakmai folyóiratok szerkesztője, illetve tanácsadó testületének tagja. Számos AIDS- hepatitis- és rákkutatással foglalkozó tudományos szervezet, intézmény, alapítvány tagja, illetve tudományos tanácsadója. Kiváló európai egyetemek díszdoktora, illetve levelező tagja, az Amerikai Tudományos Akadémia Orvostudományi szekciójának rendes tagja.

2005. Thomas A. Waldmann, Nemzeti Egészségügyi Intézet, USA

Rövid életrajz:
Dr. Thomas A. Waldmann 1930-ban született New Yorkban. Orvosi diplomáját 1955-ben kapta a Harvard Egyetem Orvoskarán. Ezt követően az USA Nemzeti Egészségügyi Intézetének (NIH) munkatársa lett, ahol 1968-tól a Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) immunélettani részlegének vezetője, majd 1971-től az Anyagcsere Kutatási Ágazat igazgatójaként dolgozik. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának tagja, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, egyike a világ 40 legtöbbet idézett tudósának.

Szakterülete:
Az immunválasz szabályozásának molekuláris mechanizmusát tanulmányozza. Eredményei alapján súlyos immunbetegségek (fertőzések, daganatok) gyógyítására nyílik lehetőség. Sikeresen ötvözi az alap- és alkalmazott kutatást. Az új felismeréseket a folyamatok betegségekben játszott szerepének vizsgálatával folytatja, melyet a gyógyításban történő felhasználás követ.

Úttörő munkát végzett a felnőtt T-sejtes leukémia, a fehérvérűség néven ismert betegség egyik igen veszélyes válfajának a gyógyításában. Ez a betegség Európában ritka, de Ázsiában és Amerikában, így az Egyesült Államokban is gyakran előfordul. A betegek várható élettartama kezelés nélkül a betegség felismerése után átlagosan 6 hónap.

Azonosított egy, az immunsejtek felszínén található molekulát (interleukin-2 receptor molekula). A nyugalomban lévő immunsejteken ez a molekula alig található meg, míg a működő (aktivált) immunsejtek szaporodásában és hatékony működésében fontos szerepet játszik, nélküle a szervezet védekezése lehetetlen volna.

Ez a molekula kórosan nagy számban jelenik meg felnőtt T-sejtes leukémia (fehérvérűség) esetén. Waldmann előállította azt a molekulát (anti-Tac, monoklonális antitest), mely kötődik a kórosan nagyszámú sejtfelszíni molekulához (interleukin-2 receptor), és hatástalanítja azokat.

Megállapította, hogy amennyiben az interleukin-2 receptor egyik részére (alfa-alegységére) irányított kezelést alkalmazunk, azaz a beteg sejteket célzottan elpusztítjuk, akkor 3 és 5 év közötti élettartam is várható, azaz a betegek 6-12-szer hosszabb ideig élnek a betegség felismerése után. Az úttörő munkássága alapján kifejlesztett gyógyszert elterjedten használják (Zenapax).

Mivel az előállított antitest molekula az aktív és daganatos immunsejteket felismeri, alkalmas arra, hogy vivőanyagként más vegyületeket is célzottan ezekhez a sejtekhez juttasson el, és ezért kiváló gyógyító hatás érhető el.

Ennek ismeretében jó eredményeket értek el az autoimmun eredetű szemgyulladás, a szintén atuoimmun eredetű, az idegrendszert tönkretevő multiplex szklerózis sikeres kezelésében is, valamint a szervátültetést követő szervkilökődés megakadályozásában.

Dr. Waldmann másik kiemelkedő felfedezése egy, az előbbihez hasonló molekula (egy másik interleukin receptor), mely az immunválaszban résztvevő sejtek továbbélését, és memóriasejtté való alakulását segíti, valamint gátolja az immunválaszban résztvevő sejtek elpusztulását.

Kevésbé hatékony oltóanyaggal kombinálva ezt a molekulát, hosszan tartó immunitás érhető el. Ennek alapján a jövőben számos új védőoltás kerülhet kidolgozásra. A különféle fertőző betegségek kezelésén túl az eljárás a szervezetben képződő daganatos sejtek elpusztítására is alkalmassá tehető.

Mindezen felfedezések és új gyógyító eljárások korántsem jelentik, hogy valamennyi, az immunrendszert érintő betegség gyógyíthatóvá vált. A munka a Dr. Waldmann által vezetett laboratóriumokban tovább folyik, további molekuláris célpontokat keresnek a DNS chip technológia eszköztárát is bevetve, és újabb gyulladásos, daganatos, és immunhiányos betegségek kezelésére dolgoznak ki eljárásokat.

Dr. Waldmannt majd két évtizedes ismeretség fűzi a DEOEC Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetéhez, amelynek a rendelkezésre álló modern eszköztárát felhasználva kutatóink is nagyban hozzájárulnak a sok beteg gyógyulásához vezető felismerésekhez.

Waldmann professzor eredményeinek az igazi megértéséhez tudnunk kell azt, hogy a legtöbb betegség a sejtek szintjén kezdődik. A gyógyító molekuláknak a hatása igen gyakran abban áll, hogy a beteg sejteket megölik, míg az egészséges sejteket nem vagy kevésbbé bántják. Amennyiben a beteg (pl. daganatos-, vagy kellemetlenül aggreszívé vált immun-) sejteket ki tudjuk iktatni anélkül, hogy az ép sejteket bántanánk, akkor hatékony a gyógyítás. Az antitestek az immunrendszernek olyan molekulái, amelyek meghatározott tulajdonságú sejtjeihez (és csak azokhoz) kötődnek. Így, ha olyan antitesteket tudunk előállítani, amelyek csak a beteg sejtekhez kötődnek, akkor a kártékony, a beteg sejteket elpusztító anyagokat azok oda tudják szállítani ezekhez az elpusztítandó sejtekhez. A nem kötődő antitestek általában igen hamar kiürülnek a szervezetből, és így nincs idejük az egészséges sejteket pusztítani. Tehát az antitestekkel céltáblára lövünk, és a céltábla a beteg, kártékony sejt. Ez az új irányzat a gyógyításban egyre terjed Dr. Waldmann kutatásai eredményeként. Tizenegy antitestféleség már bejegyzett gyógyszer, és négyszázat meghaladó antitesttel folynak kísérletek.

2004. Sir Philip Cohen, Dundee Egyetem, Egyesült Királyság

Rövid életrajz:
Sir Philip Cohen 1945-ben született az Egyesült Királyság Edgeware városában. 1969-ben kiváló eredménnyel doktorált biokémiából. 1971-től a Skóciai Dundee Egyetemen dolgozik, 1981 óta professzorként. 1984-től a Brit Királyi Akadémia tagjává és kutató professzorává választották. Jelenleg a Dundee Egyetem Élettudományi Központjának igazgatója. 1982-től az Európai Molekuláris Biológiai Társaság, 1990-től az Academia Europea tagja.

Tevékenységének színhelye, hatása a városára:
A skóciai nagyvárost, Dundeet, ahol Sir Philip Cohen dolgozik, a felfedezések városaként emlegetik, a város atmoszférája őrzi ezt a kitüntető címet. Számos nagy találmány megvalósítása történt meg elsőként ezen a helyen. Itt készült Scott Antarktiszi hajója és jelenleg is a városban látható a nevezetes emlék, ami szintén a Discovery (felfedezés) nevet viseli. Méltán a város innovatív múltjához az elmúlt 34 évben itt dolgozó Sir Philip Cohen kutatási eredményei nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Dundee Egyetem az Egyesült Királyság legtermékenyebb orvosbiológiai kutatóhálózatának ad otthont, maga a város pedig virágzó, fejlett biotechnológiai iparral rendelkező metropolisszá vált. Az élettudományi kutatásokra épült biotechnológiai ipar részesedése a város gazdaságában 16 %.

Az 1997-ben átadott új Élettudományi Központban Sir Philip Cohen vezetésével áttörő kutatási eredmények születtek szívbetegségek, daganatos megbetegedések, cukorbetegségek megismerésében, új gyógyszermolekulák fejlesztésében. A Központ kutatási eredményeinek hasznosítására, kereskedelmi forgalomba vitelére 12 ún. spin off céget indított útjára eddig, közöttük a Cyclacel, az Axis-Shield.

A világ 6 legnagyobb gyógyszergyára 15 millió fonttal támogatja az Élettudományi Központban folyó kutatásokat, ez a cégek legnagyobb tudományos együttműködésének tekinthető. Mára az Élettudományi Központ külső kutatási támogatása elérte a 24 millió font/év szintet. A központ nemsokára új épülettel bővül, melyben interdiszciplináris kutatások kapnak helyet, bővül a cukorbetegség kutatása, új irányokba nyitnak a trópusi megbetegedések vizsgálatával.

Szakterülete:Az élet alapját az enzimek szabályos működése képezi. Különösen fontos szerepet játszanak a genetikai információk átvitelében, az életműködések szabályozásában az ún. protein kináz és protein foszfatáz enzimek. Működésük zavara számos örökletes betegségért felelős, de okozhat daganatos, gyulladásos betegségeket, cukorbetegséget.

Ezen enzimek tanulmányozásával foglalkozik Sir Philip Cohen. Felfedezte azt a foszfatáz enzimet, mely működésének gátlásával gátolható az immunrendszer aktivitása. Erre a felfedezésre épül a szervátültetéskor használt, immunrendszert gátló gyógyszerek kifejlesztése, alkalmazásukkal megakadályozható a beültetett szervek kilökődése a szervezetből. Ugyancsak ezen felfedezés képezi az alapját bizonyos leukémiák és emésztőszervi tumorok gyógyítására használt gyógyszereknek. Az enzimműködések részleteinek a további feltárásától újabb nagyhatású készítmények előállítását reméli a tudományos világ. Dolgozik a gyulladásos folyamatok molekuláris hátterének feltárásán is. A kísérletek eredményei ízületi gyulladásban, psoriasisban szenvedőknek jelentenek reményt.

2003. J. Craig Venter, USA

Amerikai biológus. 1946. október 14-én született Salt Lake City-ben. Ph.D. tudományos fokozatot élettanból és farmakológiából szerzett. A Celera Genomics alapítója, elnöke, tudományos irányítója. 1992-ben alapította meg a Genomikai Kutató Intézetet. Craig Venternek vezető szerepe volt az emberiség egyik legnagyobb jelentőségű tudományos felfedezésében: az emberi génállomány feltérképezésében.

Ötven éve, hogy James Watson és Francis Crick megfejtette a DNS molekula szerkezetét, mely molekula a szervezet felépítéséhez és működéséhez szükséges információt hordozza. Ez a felfedezés megteremtette az alapját a humán genom feltérképezésének. A 70-es évek közepén ismertté vált az az eljárás, mellyel egy tetszőleges DNS lánc nukleotid sorrendjét meg lehet határozni. A módszer kifejlesztéséért Frederick Sanger és Walter Gilbert kapott Nobel díjat 1980-ban. Ez az eljárás azonban csak néhány száz, illetve ezer nukleotidból álló DNS dekódolására volt alkalmas. Az ember genetikai térképének megfejtéséhez azonban új ötletekre volt szükség, olyanokra melyek a szekvenálást a nukleotidokat milliós nagyságrendben tartalmazó örökítőanyagokra is lehetővé teszik. A Human Genom Program ezen kutatási terület nagyszabású fejlesztését, és végső célként az emberi DNS teljes dekódolását tűzte ki. A munka nagy lendülettel haladt. Egyre bonyolultabb élőlények szekvenálása indult meg, a coli baktériumtól a muslicáig. Ezen időpontra tehető, hogy az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Hivatal kutatója Craig Venter, Celera Genomics néven saját céget alapított azzal a céllal, hogy fele rövid idő alatt, kis költséggel meghatározza a teljes emberi DNS szekvenciát. A cég első munkája egy baktérium teljes, mintegy 2 millió nukleotid ból álló DNS szekvencia meghatározása volt, új alulról felfelé építkező stratégiával, a következőképpen: a baktérium DNS-ét véletlenszerűen hasogatta kb. 2000 nukleotid hosszúságú darabokra, a darabok végeit véletlenszerűen szekvenálta, és a nagyszámú, egymást átfedő szekvencielemekből számítógépes programmal állította össze a teljes szekvenciát. Ezen siker után Craig Venter 1 milliárd dollárt gyűjtött a vállalkozásához, beállított 300 legmodernebb szekvenáló automatát, és a világ legnagyobb teljesítményű szuperkomputerét és hozzáfogott a nagy munkához, az emberi genom feltérképezéséhez.

A sikert 2000. junius 26-án Clinton és Blair közös sajtóértekezleten jelentették be. Sikerrel befejeződött az ember teljes örökletes információtartalmának, azaz az emberi DNS nukleotidsorrendjének megfejtése. A sajtóértekezleten Craig Venter és Francis Collins (Humán Genom Program vezetője) mosolyogva ráztak kezet, munkájuk eredményét egymástól függetlenül, egy időben közölték tudományos folyóiratokban 2001-ben.

A kutatási eredményekkel együtt szaporodnak a felhasználási ötletek, forgatókönyvek, melyek forradalmi változásokat hozhatnak a diagnosztikában és a terápiában. Több száz genetikai betegség jó részének genetikai alapjai még ebben az évtizedben ismertté válhatnak, s a megfelelő genetikai tesztek is forgalomba kerülhetnek, megalapozva a személyre szabott terápiát. A következő évtized végére talán a két legelterjedtebb nem örökletes, de gének által befolyásolt betegség, a magas vérnyomás és a felnőttkori cukorbetegség kezelésére alkalmas génterápia birtokába juthatunk, s a rákkezeléseket is genetikai alapon végezhetjük majd. A 30-as évek végére az egész egészségügyi ellátás genetikai alapokon folyhat majd, jelentős számítógépes modellháttérrel, amely a laboratóriumi munkát is kiváltja.